Excelsior - Hagyományos Pörgős verseny - 2023.11.29. (Versenybeszámoló)

November 29-én került megrendezésre (üdvözlet a lootcastes fiúknak) az Ex soron következő HKK versenye, a szokásos pörgős formátumon.

Az esemény különlegességét nem is igazán az adta, hogy már lehetett használni az Ősi Káosz lapjait, hanem hogy kiforgott a 11. Alappakli és a Homokdűnék. Ezekben a kiadásokban megjelent lapok talán a legnagyobb játékerőt képviselik, képviselték a HKK-ban. Továbbá az alappakliban darabszámra is több kártya jelent meg, így az Új Nemzedék lapkészlet jelentősen leszűkült.

Sokat törtem a fejem, hogy milyen narancslappal induljak a versenyen. A tavalyi év két exes csúcsragadozója a gyűjtőgeneráló Zarknod bilincse és a Semleges csatamező volt. A rotáció a gent erősen érintette, kiszálltak a végtelenszer feltámadó és generáló lények, továbbá a Buckaquwarg, Mennyei ítélőszék páros sem végteleníti már a bulit. A pakli nyerstápjai közül a Nekromanta pálca és kistestvére a Varkaudar trágya is távoztak. Bár a koncepció még mindig erős, de előzetesen nem éreztem dominánsnak, ahogy ekkor még a mezőt is rizikós kategóriába tettem.

Az Ősi Káosz lapbemutatók során megtetszett az új szabálylap, a Régi szép idők. Generáló paklik életét nehezíti, érdekes, vicces. Némi UR bűbáj, Krakoch, Mome, Gyalázat, Mino kutató vonalon gondolkodtam elsősorban.

Az, hogy ez a deck nem született meg, az elsődlegesen Baki Dani hibája, mert felvetette, hogy lehet-e az új metában mezőzni… Először úgy éreztem, hogy áhh nem, túl risky, nagyon beleszednek… Ezután végig ott motoszkált a kisördög, hogy megnézzem mit tud a mező 2024-ben.

Végül engedve a sötét oldal csábításának nekiláttam összerakni a paklit. Az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy relatíve kevés counterrel fogok játszani, mert nem maradt sok jó, legalábbis olyan, ami nem kerül a világ összes manájába. Ha kevesebbet kánterelek, többet fogok pörögni, ez lett a haditerv. Emellett szerettem volna gyorsan „ölni”, így már két színem is fix volt. Raia tempó és kontroll, Rhatt a gyors győzelem végett. Harmadik istenség free choice, hiszen kék céhet bannolták, már nem must have Elenios. Nyilván így is bekerült...

Csupa csillogás

Új lapokból, amiket szívesen játszanék ebbe a pakliba sokat nem találtam, bár a Tiltakozás, mint beragadni kevésbé tudó, ingyenes reakció kánter és Semmizés nem tűnik túl risky picknek, így be is került egy szett 1 darab A sors kezével karöltve. A sors keze lényegében csak az íze kedvéért, meg mert rávédekezni valakire hasonlóan bűnös élvezet, mint szegény rotáló Perszelő homokot.

A paklim:

Szabálylap/Követő/Céh:
Semleges csatamező
Pakli:
3 Az angyali kórus szava
3 Szilánkcsapda
2 Trikornis
3 Thu’zad utazása
3 Az expedíció felfedezője
3 Vízfőnix
3 Életkristály
3 Tókenek felkutatása
3 Blobbakish
3 Tiltakozás
1 A sors keze
3 Ganüid védelmező
3 Nagyobb ködszilánk
3 Ködharcos
3 Libertan
3 Kárhozott bájolás
3 Gyémántfésű
3 Tökéletes csend
3 Burástya szaporítótelep
3 Termomágikus indikátor
57 lap

Itthon picit próbálgattam a decket és bárhogy szedtem ki, 2-3. körben általában meg tudott lenni a kellő sebzés, így meggyőzött, hogy ezt vigyem el.

Nézzük milyen meccseket játszottam:

1. forduló - Szalai Dávid - Asz-phalt, a megbízható

Elkezdtem a meccset, eléggé bepörgött a paklim, húztam jó pár körvégi lapot is, lényegében csak tempót. Hat lap volt a kezemben Dávid második körében, ő pakolgatta ki a kártyáit, okozott sebzést, húzott is, de tudtam, ha nem történik nagy baj, meghal a második körömben, mert 5 tempóra (2 Felkutatás, hello Animált csonti) reakció kánterem is jutott, miközben Dávidnak már csak két lap volt a kezében. Bánatomra az egyik egy Szinguláris anomália volt, létrejött, bezárta a köröm, majd ismételten ő jött és megpörgött. Sokat sebzett, de még mindig jó lehettem volna, ha nem tesz le két hálót vagy húzok egy Tökéletes csendet. Sajnos ez nem sikerült, így elég furcsa érzéssel húztam össze a deckem. Eddig is szerettem az Anomáliát, de idén még több szóhoz juthat, mint korábban.

L - 0:1

Szinguláris anomália

2. forduló - Kornyik Ákos - Semleges csatamező

Ákost eddig mindig korlátozó szabálylappal láttam játszani, meglepett, hogy mezőt hozott, de örültem is neki, élvezetes meccsre számítottam. A kezdőkezem gondoskodott arról, hogy ne így legyen, a három tiszta nekronos lap mellé jutott egy Kórus. Kezdtem, leraktam egy Telepet, húztam egy körvégit, még egy Telep…

Ákos első körében letett egy Reagáló termiket, majd passzolt. Húztam egy Ködszilánkot, így a Teleppel dermesztettem a termiket, kiugrott a másik Telep, majd a Ködszilánk is, amivel húztam a harmadik Fésűt. Itt már kibírtam röhögés nélkül. Ákos körében hozott egy Eunuchot, amit megpróbáltam meglőni a Kórussal, amit nomen est omen megvédett egy Ganüid védelmező, majd az vissza is ment kézbe. Itt úgy éreztem, hogy végem, mint a botnak, de Ákos passzolt. A kör elején húzott Thu’zad utazása és a tény, hogy létrejött már csempészett némi örömöt pici szívembe. Ákos tuziuti effekttel a körét elpasszolta, viszont az én körömben olyan tempót tudtam menni, hogy ez el is döntötte a meccset.

W - 1:1

Burástya szaporítótelep

3. forduló - Hajdu Roland - Enkala epikus

Roli kivette az ölésem jelentős részét (Libertanok, 1 Blobba és a Bájolások). Tudtam, hogy hasonló a paklink, így húzásfüggő lesz a játék. Lényegében az is volt. Kritikus ponton a Tökéletes csendet sikerült egy körvégén felrántott Ganüid védelmezővel megvédenem, és ez el is döntötte a meccset.

W - 2:1

Ganüid védelmező

4. forduló - Ádám Levente - Semleges csatamező

Hasonlóan vettünk ki, 3-3 Ködszilánk és 1-1 Hülyegyerek biztosan kiszállt, talán még a Bájolások. Ez volt a legrövidebb meccsem. Levi kezdett, kirakott egy Telepet. Ezt még hagytam, majd a burástya épületből érkező Életkristályra már lecsapott A sors keze. Igényes kánterelés, laphúzás, Levi annyira nem volt boldog. Látta a paklim tudta, hogy mindössze 4 védekezős kánterem van, így „csak nem húztál be még egyet” felkiáltással kitett egy Felfelé a lejtőnt. Biza’ behúztam, szegény megkapta a Kórust. Ezen a ponton Levente mondott olyan dolgokat, amiket itt nem írnék le, majd gratulált a győzelmemhez.

W - 3:1

(megjegyezték, hogy már a Telepet fognom kellett volna A sors kezével, de az elfogyasztott tequilák és whisky kólák generáltak némi hibafaktort)

A sors keze

5. forduló - Juhász Ferenc - Enkala epikus

Bánatomra JuFe dobott nagyobbat, így ő kezdhetett, passzolt. Az első körömben pakolgattam ki a lapjaim egy ideig, lekerült 2 Életkristály, Gólem szilánk törte a manáját. JuFe körében egy Résföldi expedícióval nyitott, 1 Gólem szilánkot, 1 Csirkét és 1 Angyalkát kért, 9 jelző társaságában. Ezután növeltem a max. HP-m Életkristállyal, kaptam 2 manát, amiből egyet elkért a szilánk. 4 jelzőből megérkezett egy H I T ereje, amit elcsípett egy Blobba. JuFének egy lapja volt, nekem egy Fésű és egy Hülyegyerek a kezemben, így vártam, hogy passzoljon. Sajnos nem ez történt, hanem a maradék jelzőkből még megérkezett egy Káoszhullám is, így megváltam a kezemben szorongatott lapocskáktól. Szépen leürültünk, a hátralévő időben már egyikünk sem tudott nyomást kifejteni, mert inkább védekező lapokat húztunk, így pergett le az idő.

D - 3.5:1

Káoszhullám

6. forduló - Sallai Gábor - Sárkány Járj!

Bár Zorall kezdett, elég rosszul húzott, én pedig egész jól. A matchup alapból nekem kedvezett, illetve nem volt beleszólása a játékomba, így folyamatosan előnybe kerültem. Egyszer egy Nargoth még leszedte a Kisebb angyalokat, de utána a Fésű ellopta a főnix-sárkány szerelemgyereket, így megpecsételve ellenfelem sorsát.

W - 4.5:1

Nargoth

Végül 13 ponttal sikerült odaérnem a második helyre, amiért egy új ultra ritka, a Káoszplazma lett a nyereményem. Ezúton is gratulálok JuFének a győzelemhez! Visszatekintve a versenyre és a pakli dinamikájára nem hinném, hogy a tavalyihoz képest gyengébb vagy lassabb lenne a játék, sőt számos counter kirotálásával még jobban fel tud gyorsulni. Közvetlenül mellettem egy Enkala epikus úgy nyert meccset az első körben, hogy az ellenfelének nem volt cselekvése sem. Emellett figyelemre méltó, hogy a paklimból mindössze 12 lap rotál ki 2025-ben és addig még megjelenik két teljes kiegészítő plusz Zének és Alfák…

Káoszplazma

Amin változtatnék, az a tiszta nekronos lapok száma. A Művészek céhe hiányában kilenc lappal kisebb a pakli így érezhetően könnyebben rántottam össze az elején együtt annyira nem kiférős csodákat, így öt darabnál húzom most meg magamban a felső határt.

Leitner István

Comments

Popular posts from this blog

Moa civilizáció lapbemutató #1 - Ahogy mi látjuk

Moa civilizáció lapbemutató #4 - Ahogy mi látjuk

Moa civilizáció lapbemutató #2 - Ahogy mi látjuk