Császárváros - Frissen bontott verseny - 2023.06.17. (Élménybeszámoló)
Az elmúlt hétvégén zajlott le a kiadó frissen bontott versenye, amin mint a Homokdűnék megjelenése óta az összes ilyen versenyen, minden alkalommal, most is részt vettem én is. Számomra apró funfactje is volt az eseménynek. A májusi beholderes verseny után vesztettem el profi státuszomat, így újra amatőr kategóriában indulhattam. Éltem is ezzel a lehetőséggel.
Szeretek az ilyen típusú versenyekre úgy érkezni, hogy már tisztában vagyok nagyjából ránézésre a lapokkal, de sajnos ezt az utóbbi két bontottomon nem sikerült megfelelően megvalósítanom. Szerencsére ezúttal ez máshogy alakult. Sikerült átnézni, és megismerni a lapokat. Plusz ki is szemeltem egy-kettőt magamnak, amit örömmel bontottam volna. Ilyenek voltak: A gravitáció megcsúfolása, a Dermesztő köd, Voidmágus és az Éjkornis. Ezeket előzetesen is igen erősnek éreztem, és utólag is azt mondom, nem tévedtem velük kapcsolatban. Na de lássuk a bontást!
Mikor öcsémmel téptük fel egymásnak a csomagokat (igen, ő ült szemben), végig azon szörnyülködtem, hogy mennyire jól sikerült bontást produkáltam neki. Sorra estek a jobbnál jobb lapok, közben pedig reménykedtem, hogy valami hasonlóan erőset bont ő is nekem. Amikor megláttam a Burglingot, illetve az Ifjú Szhetet, hát nem voltam elragadtatva. Aztán ahogy elkezdtem összerakni a paklimat, láttam, hogy az első 30-32 lapot kompromisszumok nélkül tudom a deckbe pakolni, és még a maradék helyekre is marad választék. Megnyugodtam, hogy vállalható bontást sikerült nekem is összehozni. A deck tehát szépen lassan összeállt (innen is köszi Makó G-nek a tanácsokat), és készen álltam a háborúra.
Így nézett ki végül a pakli:
Ahogy az látható, sikerült viszonylag sok beleszólást bontani, méghozzá igen erőseket, és ez elég stabillá tette a paklit. Ezen felül amit utólag kiemelnék, azok a gyűjtőből működő lapok, amelyek kiválóan tudták felőrölni az ellenfelek lapelőnyét. Illetve látszik, hogy sikerült ügyesen bele bontani a feljebb már említett, általam előzetesen erősnek tartott lapokba is, így összességében elégedetten tudtam nekivágni a versenynek.
Volt még két olyan lapom, ami lényegében sideként funkcionált a nap során, mégpedig két Gólemsárkány. Ha én kezdhettem az adott meccset, ezt a kártyát nagyon erősnek éreztem. Nem akartam megkockáztatni, hogy nem kezdés esetén felhúzzam, és gyakorlatilag -1 lappal játszam, emiatt csak akkor kaptak helyet a pakliban, ha tudtam, kezdhetek.
A verseny:
1. forduló - Horváth Bertalan
Az első fordulóról nagyon pontos emlékeim nincsenek. A kezdést nem sikerült megdobnom, de ezt az idézés kiválóan kompenzálta ebben a környezetben. Ellenfelem többnyire lényekkel, horda jellegű játékkal próbálta bevinni a szükséges sebzést, de így a saját köreimben nagyon szabad játékot engedett, és mivel nekem volt némi beleszólásom is, fölé tudtam kerekedni az első játékban. Side után sikerült behúznom kezdő kézre az egyik Gólemsárkányomat, így azt a mérkőzést gyakorlatilag a drágítás lehozta nekem. A harmadik játék az elsőhöz hasonló forgatókönyvvel zajlott le.
W - 6:0
2. forduló - Strausz Dávid
A kezdést Dávid ellen sem sikerült megdobnom, de mikor megláttam a kezdő kezem, ezt már nem is éreztem problémának, ott lapult ugyanis egy Nem várt segítség. Dávid az örömömet még tetézte azzal is, hogy első körben megindult egy Quwarg ministránssal. Így az első körömben három manából, végig lapelőnyben játszva húzhattam be első meccsünket. Kis funfact, hogy a játék során többször is magam ellen használtam a Tiszta eső víziót, mert nem sikerült fejben tartanom, hogy az minden jelzőt kirak a játékból. A második fordulót itt is a Gólemsárkánnyal tudtam indítani. Bár Dávidnak erre volt megoldása, de félt a hirtelen rohamtól és a nagy sebzéstől. Így inkább csak passzivizálta a sárkányom egy Dermesztő köddel, ami aztán a sárkány jóvoltából a Semmiben végezte. Utána lényegében a drágítás megvédése körül forgott a játék, és ezt sikerült is abszolválni. A harmadik meccsre nem emlékszem pontosan, de sikerült azt is behúzni.
W - 6:0
3. forduló - Dávid Tamás Ferenc
Következő ellenfelem korábban mellettem játszott, így valamennyit láttam már előre abból, mire számíthatok. Ismét egy hordásabb, kobuderákkal, Gromakkal felálló pakli ellen mérkőzhettem meg. Alapvetően végig fölényben játszhattam, de a második mérkőzésünk során volt egy elég necces pillanat, a saját feledékenységem okán. Elfelejtettem ugyanis a Tiszta eső jelenését, és engedtem, hogy 24 sebzést kijelöljön rám ellenfelem. Gondoltam ugyanis, hogy majd a Tolvajok csele passzivizál az őrposztból egy Animát csontvázat, és túlélek, de erre érkezett egy Dharosz hatalma (így utólag belegondolva lehet nem is lehet őrposztból passzivizálni. Hmm.). Szerencsére egy Angyali segítségnek hála 1 Ép-ben így is sikerült túlélnem. A saját körömben pedig sikerült egy igazán gusztustalan kört játszani. Szépen megtelt az Őrposzt, gyógyultam a vízióval, stb, de ami igazán undorító volt mikor 0 mana mellett a következő történt: 1 izomból húztam (üres kézre). Érkezett egy A legutolsó csapás, kerestem vele egy Quwarg keltetőt. Felépítettem. Kaptam 3 Nyomi quwargot, majd kettőből és az épületből húztam kettőt (3 gyógyulás). A két lapból érkezett egy Eldobott ócskaságok, ami a korábban kapott három angyal segítségével letakarította az ellenfél asztalát. A harmadik (?) meccsünkön volt egy érdekes momentum. Ellenfelem lapdobásból, reakciódrágítva kihozott a második körben egy Huddens mestert, bízva abban, hogy létre fog jönni. Szerencsémre persze ott lapult nálam Teissak, a káoszkígyó, ami el is csípte a lapot. Innen már végig tudtam tartani az előnyömet, és nagyobb veszély nélkül sikerült lehozni a meccset.
W - 6:0
4. forduló - Horváth Márton
A negyedik fordulóban kezdett igazán izgalmassá válni a helyzet, megvolt a lehetőség, hogy elszakadjak az élbolytól. Szerencsémre ekkor már sikerült megdobni a kezdést. A kezdő kezemmel nem voltam elégedett, hiába húztam két 0 költségű lapot is. Így Mulligannel indítottam, és Márton is lekeverte a saját kezét. Ezúttal interaktívabb lapokat kaptam, így az újrakeverés jó döntésnek bizonyult. Már a játék elején asztalra helyezhettem A gravitáció megcsúfolását, és a játék onnantól a lap megoldása/megvédése körül zajlott. Márton utolsó reménye Egy Ezer világ őre volt, amibe minden erőforrását (még egy lény áldozást is) beletette, hogy megoldja a lapot. Arra nem számított, hogy nálam lapul a Gólemgyurmázás nevű sztár, amivel erőforrás ráfordítása nélkül gyűjtőbe küldtem a lapját. A második meccsünkön is a világoszöld bűbáj okozta a legnagyobb terrort. Egész korrekt asztalom épült ki, és Márton egyetlen outja egy A gyalázat lemosása maradt. A lappal jó érzékkel kivárt, és a saját körében nyomta meg, hogy egy teljesen szabad kört kapjon utána. Ekkor született egy utólag helytelennek bizonyult bírói döntés, méghozzá Teissak, a káoszkígyó idézhetőségével kapcsolatban. Szerencsére a játék kimenetelét már nem ez határozta meg, a kezemben volt egy Vérvadász, ami ugyanolyan költséggel counterelhette volna a sötétzöld spellt. Ezután a második mérkőzést is sikerült behúzni. Márton a harmadik játék helyett, inkább a pihenés mellett döntött.
W - 6:0
5. forduló - Baki Dániel
Dani ellen már egyedüli 12 pontosként ülhettem le, de még nem lehettem teljesen nyugodt. Sajnos két korábbi ellenfelem egymás ellen játszott, így a Bucholczom nem állt túl fényesen. Szerencsémre sikerült ismét megdobnom a kezdést Dani ellen is, és a kezdőkezemmel is elégedett lehettem. Az első meccs nagyon kedvezően indult. Egy manával passzoltam. Dani a körében kijátszott egy Gólemgyurmázást, megtermelve két gólemszilánkot. A kis gólemek azonnal kaptak egy Cikázó villámot, és innentől komoly erőforrás előnyben mehetett a játék. A második meccsünk A Gravitáció megcsúfolásával indult, Dani az első körében (?) megtolta. Így én az első körömet inkább csak egy manával lepasszoltam. Volt beleszólásom, így nem láttam okát sietni. A második körben még egy Szárnyaló halál is érkezett odaát. A körömben egy kicsit necces, de ha sikerül, optimális play mellett döntöttem. Kijátszottam egy Tiszta esőt, és reménykedtem, hogy Dani nem lövi a patkányt a Semmibe. Bejött, hiszen a tóken a kör végén úgyis leesett volna. Ezután egy Eldobott ócskaságokkal a patkány feláldozásával le tudtam szedni Dani mindkét lapját, és szabadabban játszhattam tovább. Aztán lassan fölénybe kerültem, mert leraktam én is a Rhatt bűbájt, és Dani arra kényszerült, hogy elpasszoljon egy kört. Volt még egy momentum, ahol Dani visszajöhetett volna egy A keleti szelek sárkányával, de szerencsére volt nálam egy Élet vagy halál, ami elcsípte az óriás gyíkot. A harmadik meccsre besideoltam a két Gólemsárkányt, de felhúzni már nem sikerült. Elég szoros meccs alakult ki, mert Dani a harmadik kör magasságában egy Yeti toborzóval ellopta az asztalom, és ezzel szépen fölém kerekedett. Láttam, hogy a körben még biztosan nem tud nyerni, illetve nálam is volt egy Yeti toborzó. Sikerült hát játékban maradni, sőt egy Gravitáció megcsúfolásának köszönhetően elkezdtem elég jól is állni. Kilencben éltem, mikor Dani körében elhangzott a „lejárt az idő” felkiáltás. Dani asztalán három kisebb angyal és legalább még két lény várta, hogy ütésre kerüljön sor, és akkor meglett volna a szükséges sebzés. Itt viszont már nem felejtettem el a Tiszta eső jelenését. Dani lapjai a kör végén lehullottak, asztala és keze is kiürült, így teljesen beleszólás nélkül játszhattam utolsó körömet. Egy jó húzással nyerhettem volna. Ez sajnos elmaradt, így a harmadik játékot döntetlennel zártuk.
W - 5:1
Végül ezzel az eredménnyel sikerült behúzni a versenyt, és bónuszként még a Nemzeti kvalifikációm is meglett. Külön öröm nekem, hogy a siker családi lett, hiszen öcsémet is sikerült körübelül egy év után újra versenyre csábítani úgy, hogy meg tudta csípni mind a dobogót, mind a kvalifikációt. Gratulálok öcskös!
A bontásom a verseny után szemlélve minden kétséget kizáróan 10/10. Átlag feletti mennyiségű és minőségű beleszólás esett, és ez kifejezetten stabillá tette a paklim. Még ha hibáztam is, a lapok vitték előre a játékot. Volt olyan helyzet a nap során, ahol a gyűjtőmben lévő kilenc lapból hét működött is onnan. Persze a szerencse (avagy faszmák?) is velem volt.
Köszi, hogy elolvastátok! A blogon várhattok majd még ehhez hasonló, vagy éppen teljesen más, még jobb vagy rosszabb, komolyabb, esetleg humorosabb írásokat, beszámolókat, cikkeket, s bármit, ami Hatalom Kártyái Kártyajáték, és kis társaságunk agyából történetesen előpattan.
Sziasztok!
Bärnkopf Bálint
Comments
Post a Comment