Posts

Showing posts from September, 2024

XV. Nyugat-Magyarországi HKK Találkozó - avagy az Amatörténetek csapatának pécsi osztálykirándulása - Bálint POV (Élménybeszámoló)

Image
Roli beszámolójához hasonlóan én is szerettem volna papírra vetni gondolataimat a nemrég lezajlott Nyugat-Magyarországi HKK Találkozó kapcsán, amelyen immár második alkalommal jómagam is részt vettem. Erre való felkészülésemről, illetve az élményeimről szeretnék veletek pár gondolatot megosztani. Kezdve azzal, hogy milyen célokkal indultam el a bajnokságra. Múlt évben a Top16-ig jutottam, és ott a draft során búcsúztam. Így idén is a harmadik napra való bekerülés lebegett a szemeim előtt. Ennél nagyobb célt nem mertem kitűzni, mert tisztában voltam vele, hogy az utóbbi időben nem foglalkoztam kellően aktívan a játékkal. Ezen felül az új kiegészítő bontott versenyén sem vehettem részt korábban, mert rövid ideig a tesztelő csapat része voltam. Így az új kiegészítő lapjait (főleg végleges formájukban) nem ismertem megfelelően. Másik célom volt ezen felül, hogy vagy rendes kvalifikációval, vagy megfelelő mennyiségű HSZ pont gyűjtésével biztosítsam a helyem az idei Nemzeti Bajnokságon is....

XV. Nyugat-Magyarországi HKK Találkozó - avagy az Amatörténetek csapatának pécsi osztálykirándulása - Roli POV (Élménybeszámoló)

Image
A nyár megkoronázásaképp szerveződött ez a pécsi osztálykirándulás, amin összesen heten vettünk részt, mint a gonoszok. Tavaly voltunk először, mint csapat, és levontuk a tanulságokat, így egy nappal korábban érkeztünk, hogy kellően kiélvezhessük egymás társaságát.  Elsőként Jana és szerény személyem érkezett meg, mi ugyanis a korai indulást és a MÁV első osztályát - megadtuk a módját! - választottuk, egy-egy üveg előre bekevert fröccs és hűtött pálinka társaságában. A vonatút első felében Janának kedve támadt tesztelni az első napra, kétszer is lényegében győztes helyzetbe került, de nem volt türelme végigjátszani. Így lényegében dobta. Ez azt jelenti, hogy kétszer nyertem. Utána a 7 Csoda kétfős változatát játszottuk, az eredményről nem nyilatkozom. . Megérkezvén az állomásra fogtunk egy taxit és elzötykölődtünk a Szinbád Hotelig, ahol sok más kártyással együtt töltöttük a következő néhány napot. Az se lepett volna meg, ha a svédasztalos reggeliztetés közben spontán HKK verseny...